Üdvözöljük a honlapon!

 

Aktualitások

 

A Kormány 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozata
a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről

A Kormány
1. egyetért azzal, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő
fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesüljenek a fűtési költségek
viselésével összefüggésben;

2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy
a) a Központi Statisztikai Hivatal elnöke útján – a rendelkezésére álló adatok felhasználásával – ellenőrizze,
b) a fővárosi, megyei kormányhivatalok útján, reprezentatív módon mérje fel
azon lakott magyarországi ingatlanok településenkénti aktuális számát, amelyet nem vezetékes gázzal vagy
távfűtéssel fűtenek és erről tájékoztassa a pénzügyminisztert;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2018. augusztus 31.

3. az 1. pontra tekintettel felkéri az érintett helyi önkormányzatokat – a kiépített gázhálózattal nem rendelkező
települések esetében a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséről szóló 1210/2018. (IV. 6.) Korm. határozat 2. mellékletében
szereplőket kivéve –, hogy tegyék lehetővé, összesítsék és haladéktalanul továbbítsák a Belügyminisztériumnak
az igénybejelentést a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben nem részesült, gáz- vagy távhő-szolgáltatási
szerződéssel nem rendelkező háztartások részére, a következő elvek szerint:
a) háztartás alatt a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdése
alapján az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező
személyek közössége értendő,
b) a felmérés keretében az igénybejelentés végső határideje 2018. október 15-e,
c) az igénybejelentés feltétele annak tudomásul vétele a bejelentő részéről, hogy az Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzi, hogy a bejelentő háztartása korábban téli rezsicsökkentésben
nem részesült,
d) a természetbeni támogatás a fűtőanyagra vonatkozik, a támogatás nem fedezi az egyéb, például a szállítási,
darabolási költségeket;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: azonnal

4. felhívja a belügyminisztert, hogy a helyi önkormányzatok által elvégzett igényfelmérés eredményéről tájékoztassa
a Kormányt, és tegyen javaslatot a forrásbiztosítás módjára.

Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2018. október 31.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Az igénybejelentő lap letölthető innen:

Igénybejelentő nyilatkozat

 

 

Tisztelt Adózók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a helyi adók fizetési kötelezettségeiket adónemenként átutalással is teljesíthetik az alábbi számlaszámokra

Magánszemélyek kommunális adója:       59300216-11007740

Iparűzési adó:                                        59300216-11007764

Gépjárműadó:                                        59300216-11007771

Pótlék:                                                   59300216-11007788

Bírság:                                                    59300216-11007795

FONTOS!! Az értesítőkön szereplő mutatószámokat közleményben fel kell tüntetni!!

Együttműködésüket köszönjük!

Lázi Község Önkormányzata

Adóügyi Osztály

 

 

Csatlakozás az ASP KÖZPONTHOZ

LÁZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT A KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00290 SZÁMÚ PÁLYÁZAT KERETÉBEN CSATLAKOZIK AZ ASP KÖZPONTHOZ

ASP Lázi

A KÖFOP Irányító Hatóságának vezetője 2016. november 23-án meghozott döntése értelmében Lázi Községi Önkormányzatának KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00290 kódszámú „Écs Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása” című pályázatát 7.000.000.- Ft vissza nem térítendő támogatásra érdemesnek minősítette. A támogatás intenzitása 100 %. A projekt az Európai Unió Strukturális és Beruházási Alapok és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában valósul meg.

A pályázati program célul tűzte ki a közigazgatás színvonalának javítását, valamint az átláthatóság, a hatékonyság és az ügyfélközpontúság növelését. Ennek keretében cél az egységesített elektronikus ügyintézési módok bevezetése is. Fenti célok eléréséhez a Kormány az előző fejlesztési ciklusban már kipróbált ASP technológiát vezeti be országos szinten az önkormányzatok napi ügyvitelébe.

A projekt során, az ASP központhoz való csatlakozás által megvalósul az önkormányzatnál folyó, lényegében a teljes lakosságot érintő közigazgatási munka informatikai eszközökkel való támogatása, valamint az önkormányzati munka egységességének biztosítása. A hivatali folyamatok átalakulása mellett a lakosságot leginkább az változás érinti majd, hogy lehetővé válik az iparűzési adó elektronikus bevallása is. A bevezetés határ idejéről és az elektronikus ügyintézés lehetőségének minden részletéről időben tájékoztatjuk a lakosságot. A projekt 2018. június 30-án zárul.

 

 

 

Lakossági fórum meghívó

 

Lázi Község Polgármestere a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A. § (2) bekezdése alapján lakossági fórumot hív össze.

A lakossági fórum témája:

Az elkészült településkép védelméről szóló rendelet véleményeztetése.

A témával kapcsolatos lakossági fórum időpontja:

2018. július 18. 17:00 óra

Helyszín: Lázi Kultúrház

A lakossági fórumot követően 2018. július 26-ig a témával kapcsolatban a partnerek észrevételeket, javaslatokat tehetnek az alábbi módokon:

– Írásos észrevétel Écsi Közös Önkormányzati Hivatal Lázi Kirendeltsége címére (9089 Lázi, Petőfi u. 6.) történő megküldésével,

– elektronikus levélben történő megküldéssel a foepitesz@nyul.hu e-mail címre.

Az elkészült településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet tervezet az Écsi Közös Önkormányzati Hivatal Lázi Kirendeltségén megtekinthető.

 

Lázi, 2018. július 09.

 

Kajtár József

polgármester sk.

 

 

 

2018.06.04.

KEDVES DIÁKOK!

Idén remek lehetőség nyílik számotokra a Győri Kormányhivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége által. Azok a 16-25 év közötti diákok, akik nappali tagozatos tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, nyáron lehetőségük van diákként dolgozni a Lázi önkormányzatnál a „Nyári diákmunka” program keretein belül 2018. június 18. és 2018. augusztus 31. között.

A munkaidő napi 6 óra, a bér bruttó 103.500 Ft, szakképzettséget igénylő munka esetében bruttó 135.375 Ft. Aki szeretne a programban részt venni, minél előbb jelentkezzen az önkormányzatnál ahol tájékoztatjuk a teendőkről.

A nyári diákmunkára jelentkezhetnek:

  • nappali tagozaton tanuló diákok;
  • a program kezdő időpontjában idősebbek 16 évnél, de a program befejezésekor sem töltik még be a 25. életévüket;
  • közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket;
  • foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

 

FONTOS!

Aki a programban szeretne részt venni, annak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell jelentkezni ahol nyilvántartásba veszik. Személyes okmányaival, érvényes diákigazolványával kell megjelennie, miután regisztrálni fogják. /Győr, Bartók Béla u. 2./ Ezzel egyidejűleg az önkormányzat is bejelentkezik, hogy részt kíván venni a „Nyári diákmunka” programban.

Amennyiben az önkormányzat pályázatát elfogadják, a regisztrált diákokat a járási foglalkoztatási osztály ki fogja közvetíteni a nyári diákmunkára Lázira.

Az önkormányzat jelentkezik a programra, így remélhetőleg segíthetjük azokat a diákokat, akik a szünidőben dolgozni szeretnének.

 

 

 

 

2018.04.25.

Tisztelt Adózók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017.évi helyi iparűzési adóbevallás beadási határideje: 2018.05.31.

Az adó mértéke nem változott 2% maradt.

Bevallásukat elektronikus úton, vagy a honlapról letölthető nyomtatványon is benyújthatják.

Helyi iparűzési adóbevallás 2017


Lázi Helyi Választási Iroda Tájékoztatója

A köztársasági elnök 2018. április 8. napjára tűzte ki az országgyűlési képviselők általános választását.

Lázi községben szavazni egy szavazókörben lehet:

00l. szavazókör Petőfi u. 6. sz. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Mindenki csak a szavazóköri névjegyzékbe vételről szóló értesítőben szereplő szavazókörben szavazhat.

A szavazás ideje: 2018. április 8. (vasárnap) 06:00-19:00 óra között.

Szavazni csak személyesen lehet.

A szavazás feltétele, hogy személyazonosságát igazolja a következő érvényes igazolványokkal:

A lakcímet igazoló hatósági igazolvány és személyazonosító igazolvány, vagy

– útlevél, vagy

– vezetői engedély

  1. lakcímet, vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvány

Érvényes okmányok bemutatása nélkül a választójog gyakorlására nincs lehetőség!

Ha a választópolgár egészségi állapota, vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, mozgóurna iránti kérelmet nyújthat be. A kérelmet a helyi választási irodához nyújthatja be legkésőbb 2018. április 6.-án 16:00 óráig. A szavazás napján 15:00 óráig a szavazókörökben működő szavazatszámláló bizottságtól kérhet mozgóurnát.

Ha a szavazás napján az értesítőben szereplő szavazóhelyiségtől eltérő helyen, de Magyarország területén tartózkodik, átjelentkezésre irányuló kérelmet terjeszthet elő. Az átjelentkezéssel Ön a kérelmében megadott magyarországi településen szavazhat, a lakcíme szerinti szavazólapon. A kérelemnek legkésőbb 2018. április 6.-án 16:00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodába.

Ha a szavazás napján külföldön tartózkodik, külképviseleti névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelmet terjeszthet elő. A külképviseleti névjegyzékbe vétellel Ön a kérelmében megadott külföldi településen, a nagykövetségen, vagy főkonzulátuson szavazhat, a lakcíme szerinti szavazólapon. A kérelemnek legkésőbb 2018. március 31-én 16:00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodába.

A fogyatékossággal élő választópolgár kérheti, hogy választójoga gyakorlásának segítésére

– szavazással kapcsolatos tudnivalókról könnyen érthető tájékoztatót kapjon,

– ennek az értesítőnek Braille-írásos változatát kapja meg,

– a szavazólap önálló kitöltéséhez Braille-írásos sablont kapjon,

– akadálymentesített szavazóhelyiségben szavazhasson.

A fenti kérelmeket benyújthatja az interneten keresztül a Nemzeti Választási Iroda honlapján: www.valasztas.hu

A kérelem levél útján is eljuttatható a lakóhelye szerinti helyi választási irodába.

A mozgóurna iránti kérelmet arra a településre kell küldeni, ahol a névjegyzékben szerepel. Ehhez a www.valasztas.hu illetve a www.lazi.hu honlapról tölthet le nyomtatványt.

A lakóhelye, vagy bejelentett tartózkodási helye szerinti helyi választási irodában természetesen személyes ügyintézésre is van lehetősége. A mozgóurna iránti kérelme írásba foglalt meghatalmazással rendelkező megbízott útján is benyújtható.

A választással kapcsolatos további kérdéseire a www.valasztas.hu honlapon találhat választ, vagy a Lázi, Petőfi u. 6. sz. alatt található Polgármesteri Hivatalban működő Választási Irodától kérhet részletes tájékoztatást.

Lázi, 2018. március 12.

Bertalanné Józsa Judit

helyi választási iroda vezetője

Mozgóurna iránti kérelem / Kérelem módosítása / Törlése

 

 

 

Kara Ákos képviselő úr  húsvéti üdvözlete:

husveti_kepeslap

2018 március 22.


 

 

Lázi Község vonatkozásában elkészült a Település Arculati Kézikönyv munkaközi változata. A jogszabályoknak megfelelően a kinyomtatott változat a hivatalban megtekinthető, online pedig az alábbi linken található:

Lázi_TAK_munkaközi

Hozzászólást, javaslatot a kihirdetést követő 8 napon belül lehet tenni a hivatalban, 2017. december 8-ig.

Lázi Község Önkormányzata

Lázi, 2017. november 28.

 

 

 

A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdetett a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 3. melléklet II. 12. pont szerint a Kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatására. A beérkezett pályázatokról dr. Pintér Sándor miniszter úr döntött, a döntésnek köszönhetően 1701 önkormányzat közel 1,9 milliárd forint támogatásban részesülhetett.

http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse

Lázi Község Önkormányzata is sikeres pályázatot tudhat magáénak. Az elnyert 1.250.000,- Ft összeget járdák felújítására használja fel.

Ezúton is köszönjük Kara Ákos államtitkár úr támogatását!

Lázi Község Önkormányzata

Lázi, 2017. november 27.

 

 

 

LÁZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

8/2017. (XI. 7.) önkormányzati rendelete

 a szociális célú tűzifa juttatásáról

 

Lázi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:

 

  1. § (1) Lázi Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) térítésmentesen szociális célú tűzifa támogatást (a továbbiakban: tűzifa támogatás) biztosít annak a szociálisan rászoruló személynek, aki Lázi Község közigazgatási területén életvitelszerűen a településen él és az e rendeletben meghatározott egyéb feltételeknek megfelel.

 

(2) A rendelet alkalmazásában a család, egyedül élő, háztartás, jövedelem fogalmára a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) meghatározottakat kell érteni.

 

  1. § (1) Az Önkormányzat vissza nem térítendő természetbeni támogatásként térítésmentes tűzifa támogatást állapíthat meg:

 

  1. a) annak a kérelmezőnek, aki az Sztv. szerinti
  2. aa) aktív korúak ellátására,
  3. ab) időskorúak járadékára,
  4. ac) tekintet nélkül annak természetbeni vagy pénzbeli formában történő nyújtására települési támogatásra, vagy

 

  1. b) annak a kérelmezőnek tekintet nélkül annak természetbeni vagy pénzbeli formában történő nyújtására, aki települési támogatás keretében a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésével kapcsolatos támogatásban részesül,

 

  1. c) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott, halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családnak,
  2. d) annak a kérelmezőnek, aki települési támogatás keretében lakásfenntartási támogatásra jogosult,

 

  1. e) a 3 vagy annál több gyermeket nevelő kérelmezőnek, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300 %-át,

 

  1. f) a nyugellátásban részesülő kérelmezőnek,
  2. fa) ha a családjában az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300 %-át,
  3. fb) ha egyedül élő és jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 400 %-át.

 

(2) Az (1) bekezdés a)-d) pontban lévő kérelmezők előnyben részesülnek a tűzifa támogatás odaítélése során.

 

  • A tűzifa támogatás mértéke háztartásonként 1 m3, de az 5 m3 tűzifa mennyiséget nem haladhatja meg.
  • Fatüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel rendelkező kérelmező részére állapítható meg tűzifa támogatás.

 

(5) Az azonos lakóingatlanban élő személyek közül csak egy kérelmező részére állapítható meg a tűzifa támogatás.

 

(6) A tűzifa támogatásban részesülő a tűzifát nem értékesítheti, nem adhatja át másnak, csak a kérelemben megjelölt ingatlanon használhatja fel.

 

(7) A rendelkezésre álló tűzifa mennyiséget meghaladó tűzifa támogatási igény beérkezése esetén a tűzifa támogatás megítélésénél a 2. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a szociális rászorultság elvét érvényre juttatva kell a sorrendet felállítani.

 

(8) A szociális célú tűzifa támogatást természetbeni ellátásként kell megállapítani, tűzifa formájában.

  1. § A tűzifa támogatás megállapítása iránti eljárás a rendelet 1. melléklete szerinti kérelemre indul, melyet az Lázi Község Önkormányzatánál (9089 Lázi, Petőfi Sándor u. 6.) lehet benyújtani 2017. november 24. napjáig.

 

  1. § (1) A szociális célú tűzifa támogatás iránti kérelmek elbírálását, valamint tűzifa juttatásával kapcsolatos valamennyi hatáskört Lázi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármesterre ruházza át.

 

(2)       A jogosultnak a megállapított ellátás a határozat jogerőre emelkedését követően nyújtható.

 

(3)       A tűzifa jogosulthoz juttatásáról az Önkormányzat gondoskodik.

 

(4)       A szociális célú tűzifában részesülőtől az Önkormányzat semminemű ellenszolgáltatást nem kér.

 

  • A döntéséről: a rászorult nevének, lakcímének, a természetbeni támogatás mértékének feltüntetésével határozat készül.

 

  • Az átadó a tűzifa átvétel tényéről átvételi elismervényt köteles aláírni.

 

  1. § Ezen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba és 2018. március 31. napján hatályát veszti.

 

Lázi, 2017. november 7.

 

 

 

 

 

 

2017.09.28.

BURSA HUNGARICA

Lázi Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. A kapcsolódó pályázati felhívás és mellékletei az alábbi linkeken érhetőek el:

Bursa-2018 A felhívás pályázók részére:  http://www.emet.gov.hu/felhivasok/bursa_hungarica10/

Bursa-2018 B felhívás pályázók részére:  http://www.emet.gov.hu/felhivasok/bursa_hungarica11/

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. november 7.

 

 

 

2017.02.20

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Veszprémvarsányi fogorvosi körzet feladatainak ellátása

Hirdető felhasználó: Veszprémvarsány Község Önkormányzata

Ellátandó települések száma: Több település
Pályázati feltételek: • A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM. rendelet szerinti képesítés, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendelet és az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII.15.) Korm. rendeletben előírt egyéb feltételek
• büntetlen előélet
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: • a szakirányú végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolatát,
• részletes szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot,
• egészségügyi vállalkozási engedély másolatát, vagy 30 napnál nem régebbi cégkivonatot,
• 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
• egészségi alkalmasság igazolása,
• működési nyilvántartási igazolvány másolata,
• személyi és tárgyi feltételek biztosításáról szóló nyilatkozat
• nyilatkozatot, mely szerint a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati eljárás résztvevői a pályázati anyagát megismerhessék
A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos
A pályázat elbírálásának határideje: 30 napon belül
A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, Németh Csaba polgármesternek címezve (8438 Veszprémvarsány, Kossuth u. 44.). A borítékon fel kell tüntetni: „Veszprémvarsányi fogorvosi körzet pályázata”.
Területi ellátási kötelezettséggel: Igen
A munkakör betölthetőségének időpontja: azonnal
Jogviszony jellege: Vállalkozási
Kategória: Fogorvosi
Típusa: Felnőtt
Leírás / Megjegyzések: Veszprémvarsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének a háziorvosi, fogorvosi körzetekről szóló 13/2016. (XII.5.) önkormányzati rendelet 6. §-ban meghatározott felnőtt fogászati alapellátási körzet területi ellátási kötelezettséggel, az önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződés szerinti működtetése

• Eredményes pályázat esetén az önkormányzat határozatlan időre szóló feladat-ellátási szerződést köt, melyben a felek a működés feltételeit rögzítik.
• A fogorvosi alapellátás keretébe tartozó feladatok finanszírozása az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999.(III.3.) Korm. rendelet alapján, az egészségügyi szolgáltatónak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területileg illetékes szervével kötött finanszírozási szerződés alapján történik
– szolgálati lakás megoldható
– a feladat ellátásához szükséges fogászati szék és eszközök rendelkezésre állnak
• A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Németh Csaba polgármester nyújt a 30/9562494-s telefonszámon.

Kapcsolat:
Hirdető pontos megnevezése: Veszprémvarsány Község Önkormányzata
Telefon: 30/9562494
Települések: Veszprémvarsány, Lázi, Sikátor, Bakonypéterd, Bakonygyirót, Román, Gic
E-mail: onkormanyzat@veszpremvarsany.hu

Kapcsolat

Hirdető pontos megnevezése: Veszprémvarsány Község Önkormányzata
Telefon: 0688589650
Település: Veszprémvarsány
E-mail: Email Küldése

2016.10.06

Kara Ákos, a térség országgyűlési képviselője kérésére a következő összegzést jelenítjük meg a láziak számára a népszavazás választókerületi eredményéről :

Győrben és a környező településeken, a választókerületünkben élő polgárok 49,00%  százaléka vett részt és mondta el véleményét a népszavazáson. A mi részvételi adataink jelentősen meghaladják az országos átlagot.

Az itt élők határozottan és egyértelműen döntöttek. Az itt élők elutasítják, hogy a brüsszeli bürokraták és az európai baloldal a kötelező kvótával döntse el, ki éljen a mi vidékünkön.

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki az ország jövőjéről felelősen gondolkodva élt demokratikus jogaival és részt vett a népszavazáson. Külön köszönöm azoknak a választókerületben élő embereknek, akik a népszavazáson NEM-mel szavaztak. A NEM szavazatok aránya nálunk 98.94% százalék volt.

Lázi településen a választópolgárok részvételi aránya a népszavazáson 43,07 % volt. Az érvényesen szavazók közül pedig 97,89 % szavazott NEM-el.

 

2016.09.25

Testvértelepülésünk Kéty – Felvidék (Ket’-Szlovákia) részt vesz egy közös projektben: ” Kéty 2016  – Szolidaritás, tolerancia és kohézió – ez az Európai Unió” Lázi településsel és több másik magyar, lengyel német és román településsel.  Bővebben: a Testvér települések / Kéty menüpontban.

 

2016.09.25

KIS NÉPSZÁMLÁLÁST INDÍT OKTÓBER 1-JÉN A KSH

 Kis népszámlálást, úgynevezett mikrocenzust tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 1-je és november 8-a között .

A népesség-összeírást a tízévenként rendezett népszámlálás félidejében tartják, a lakosság 10 százalékának, csaknem egymillió embernek a megkeresésével. A cél az, hogy felmérjék az elmúlt öt év társadalmi változásait. A mikrocenzussal a KSH adatokat kap a népesség nagyságáról és összetételéről életkor, nem, családi állapot, iskolai végzettség, foglalkoztatottság, nemzetiség és számos más demográfiai mutató alapján, továbbá képet kap a lakásállomány főbb adatairól is.

Az összeírás 2148 település 440 ezer címét érinti, a kiválasztott lakásokban élők részvétele kötelező, de a kérdőíveken nem szerepel a válaszadók neve, és az adatokat kizárólag statisztikai célokra használhatják.

A KSH sajtótájékoztatóján – amelyen színészekkel játszatták el a különböző adatfelvételi lehetőségeket, és bemutattak egy tájékoztató kisfilmet is – Németh Zsolt azt mondta: a rövidesen kezdődő, tízszázalékos mintán végzett adatfelvétel Európában is egyedülálló. Ezzel összefüggésben jelezte, úgy látják, „egyre terjed a tényekre alapozott döntések kultúrája”.. Mikrocenzust 1963 óta tartanak, és most első alkalommal nem papíron, hanem elektronikusan töltik majd ki a kérdőíveket a számlálóbiztosok laptopon vagy tableten. Október 9-éig internetes válaszadásra is lehetőség lesz, az ehhez szükséges kódokat az érintettek levélben kapják meg.

Az adatfelvételi körbe kerülteket a KSH szeptember 26. és 30. között értesíti postán.

A mikrocenzus lakás- és személyi kérdőíveinek megválaszolását törvény írja elő azoknak, akik a mintába bekerültek. A kérdőívek internetes kitöltése nagyjából fél óráig tart. A kérdőívcsomag ezen túl további öt kiegészítő kérdőívet is tartalmaz, ezek közül minden háztartáshoz csak egyféle kérdéssor tartozik.

Kérjük a tájékoztatás szíves tudomásulvételét!

Écs, 2016. szeptember 10.

ÉCSI KÖZÖS ÖNKORNÁNYZATI HIVATAL